12. Fejezet: Hirtelen csapás

Lassanként egyesével osontunk ki. Elől volt Robot, mert ő a legvékonyabb, aztán Nathan. Mögötte Kester, Ibik, Ruby és Elena majd Benn és én. Az ajtót nyitva hagytuk, és lassan elindultunk arra felé amerre jöttünk. Az egyik fertőzött pont ott volt amikor befordultunk, de Robot nagyon körültekintően, csöndben ölte meg így nem keltett feltűnést. Lassan haladunk, de végül kiértünk a múzeumból. Kifelé menet már fegyvert is használtunk, mert egyre több fertőzött jött, és anélkül hogy már észre vegyenek nem tudtunk kiosonni. Az utcán rohanni kezdtünk. A múzeum egyre távolabb volt, amikor is menetelés közben megállt mindenki. Egy sötét alak állt előttünk. Nagyon ismerős volt arról ahogy a fejét előrefelé tartja. A fegyverét ránk célozta, majd lőtt. Kester összeesett a fickó pedig elmenekült. Csak akkor vettem észre, hogy ez ő. Jax volt az.

– NEM HALHATSZ MEG! – Üvöltöttem, miközben ölembe fogtam őt. Csupa vér volt minden.
- FOGD LE! – Mondta Robot aki egyből cselekedett.
- Srácok egyre több fertőzött jön. – Mondta Ruby, majd hirtelen egy káosz közepén találtuk magunkat. A hátunk mögött a többiek fedeztek, amíg Robot és Elena segített Kester-en.
- Ne hagyj el kérlek! Csak ne most. – Mondtam könnyek között miközben Kester megszorította a kezemet és a szemembe nézett. Néztük egymást. Pont úgy mint akkor Aronnal, és nem akartam hogy újra az legyen a vége mint az előző alkalommal.
- Ha most itt hagysz… Én meghalok. – Mondtam mire Kester lehunyta szemeit.
- Meghalt? Robot… MEGHALT? – Fakadtam ki mire Robot lenyugtatott.
- A golyó átment rajta csak rengeteg vért vesztett. Szerencséjére nem érte semmilyen fontos szervét. Találjunk egy helyet ahol elbarikádozhatjuk magunkat. Elena kérlek tartsd a sebhelyen ezt a rongyot jó? – Mondta majd felemeltük Kester-nt és a legközelebbi kis boltba rohantunk. Az ajtókat eltorlaszoltuk, és elhelyezkedtünk.

– Valaki világosítson fel mi történt! – Akadt ki Ruby.
- Ő is egy rab volt. A legrégebb óta volt bent. – Mondta Benn.
- Kiskorában Kesternek volt vele… Baja. Azt hiszem bosszút állni jött. – Mondtam miközben Kester teste felett bámultam őt.
- Remek. Nem elég a sok fertőzött, akik pár méterre gyülekeznek egy kikurt hordává most van egy ember aki direkt keresztbe tesz nekünk. Nem érte meg ez a terv, és ez a küldetés. Egyedül kellett volna maradnom, ahogy terveztem. Én megmondtam nektek, hogy egyedül lehetsz csak a túlélő. – Mondta Benn. Szemében félelemmel, és haraggal.
- Bánhatod, hogy velünk tartottál, de a cél magasztosabb, mint a túlélés. – Mondta Ruby miközben Elenát magához szorította.
- Hagyj a világmegmentő dumáddal. Ha nem lennétek már rég tovább mentünk volna, és akkor nem hal meg Aron! – Vágta Ruby fejéhez Benn a véleményét. Kettejük közt a levegő egyre csak forrósodott.
- Hát legyen. Legyetek ti az áldozatok mi pedig a gonosz hóditok. De ha nem tudnád velünk is sok borzalmas dolog történt amire nem számítottunk. – Mondta Ruby miközben Nathan-re nézett.
- Mindannyian követtünk el hibákat, és talán nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene, de a cél még mindig ott van. El kell mennünk a szigetre, és megkell mentenünk Elenát. – Mondta Nathan miközben az ablakból kifelé nézegetve őrködött.
- Ha nem hisztek benne az is rendben van. Akkor váljunk szét. – Javasolta Ruby.
- Hah! Hát tudjátok nekem is kezd elegem lenni a sok szarból. Ha Kester képes lesz járni akkor minél előbb elkell hagynunk ezt a várost. Bassza meg az a doktor. Lehet itt sincs és egy szellem miatt jöttünk ide. – Mondta Ibik.
- Rendbe fog jönni. – Mondtam majd megcsókoltam a homlokát.