2.Fejezet: Testek a homokban 

Remegtem. Nem tehettem róla nem én irányítottam az érzéseimet. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy meglátok egyet. Fogalmam sincs hogyan néznek ki. Már több órára voltunk a határtól. Természetesen ezeket a helyeket már előző csapatok megtisztogattak, így csak olyanok bukkanhatnak fel akik az előző években ide tartottak. Viszont akkor is féltem, és nem tudtam most mi lesz. Kester mellettem ült, és éreztem hogy ő is nagyon ideges. A rosszarcú Jax még mindig kivolt feküdve. Robot pedig elaludt a falhoz támasztva a fejét. Aronra néztem aki ezúttal most előttem ült és kését élezte. Szemei ezer érzést mondanak el. Egy igazi maszkot visel, és nem merem tőle megkérdezni honnan szerezte azt a sok karcolást.
- Itt megállunk! – Szólított fel minket Brant parancsnok aki önként jelentkezett arra, hogy velünk tartson.
- Miért is? – Hallottam ahogy visszakérdez az izomagy.
- Mert én azt mondtam. – Ekkor az izomagy bevert egyet a parancsnoknak aki elájult.
- Lassan mindenkit levernek már ebben a kocsiban. – Mondtam mire Kester felnevetett. Ránéztem és csak mosolyogtunk. Nem szólaltunk meg. Abban a percben volt valami megnyugtató. Nem engem nézett egyenesen a lelkembe hatolóan tekintett rám. Ám a nyugalmat megzavarta egy hirtelen fékezés. Kesterre borultam, rám pedig robot. A teherautó pedig felborult.

Éles fényre ébredtem. A nap fénye ébresztett fel, és észre vettem hogy kiestünk a teherautóból. Tiszta homok volt minden, mert még mindig a vidéki részén tartottunk az útunknak. Ösztönből keresni kezdtem Kester-t, de nem találtam. Aztán szemem megakadt Aron-on aki a távolból jött. Láttam hogy lehajol valakihez. Felkeltem és oda rohantam. Robot feküdt ott tele sebekkel a testén. Aron vizet hozott neki.
- Mi történt? Hol van mindenki? – Kérdeztem. Aron rám nézet és nem válaszolt a kérdésre. Csak utasított, hogy miben segítsek neki. Úgy gondoltam hogy elsődlegesen tényleg fontosabb Robot épsége, így belementem, de közben nem hagyott nyugodni a gondolat.
- Légy szíves. Mondd el mi történt. – Kértem őt miközben szemeimet elöntötte a könny.
- Benn direkt balesetett okozott, és elmenekült. Vagy ő vagy Jax volt az aki elvitte az összes ellátmányunkat, és fegyvereinket. – Mondta határozottan.
- Hol van Kester? A parancsnok? – Egyre idegesebb lettem a levegőt már hevesen tudtam csak venni.
- Kester eltűnt. Lehet Jax vitte magával a történet után. A parancsnokot megnézheted te magad is. – mondta majd rámosolygott. Mi történhetett? Oda sétáltam a felborult teherautóhoz majd a homokban vércsíkokat láttam. A teherautó mögött feküdt egy test. Lassan oda mentem és láttam hogy a parancsnok az. Valaki agyon lőtte. Mindene csupa vér lett. Megfogtam az arcát majd lecsuktam a szemeit. A földre fektettem, és nyugalmi pózba helyeztem. Közben végig görcs állt a gyomromban. Remegtem, és gyengének éreztem magam így leültem a hulla mellé, és a napra néztem.  Elbambultam, amikor is oda jött hozzám Robotot a vállán hordó Aron.
- Láthatod. Ez a valóság. Nem pedig az amit a barátod mesélt be neked. Gyere velem ha szeretnél. Már nincs olyan messze egy kis megálló. Ott letelepedhetünk. – Mondta majd elvettem a parancsnok hullájáról a kést és felálltam. Hárman maradtunk.

Szokatlanul nagy volt a hőség. A lábamon volt egy nagy heg, de nem fájt csak sokat vérzett ami zavart. Minden zavart. Aron csöndesen vezette az utat mit sem foglalkozva velem. Robot továbbra is eszméletlenül feküdt. Sok idő múltán egy kis fogadóhoz értünk. Betört ablakok, és fából készült falak. Kis fogadó, kis védelemmel. Bementünk, majd lefektette az egyik asztalra Robotot.
- Elmentem hugyálni. – mondta, és igen végre hozzám szólt. Legalább tudtam, hogy tudomást vesz rólam. Kester hiánya fájt. Úgy éreztem, hogy már sokat is jelent nekem. Megnyugodtam a tekintetében. Aztán hirtelen vágás, és most itt vagyok. „Meg kell találnom!” mondogattam.

Beesteledett és eljött a rémes hideg. Az helyiség olyan volt mint egy kis étterem és egy bárpult kasszával. Az asztalokat körül lehetett ülni. Az egyik asztalnál bebugyoláltam magam és a falat bámultam.
- Holnap elindulhatunk megkeresni őt ha szeretnéd. – Mondta Aron oda sétálva hozzám. A hangja most más volt. Kedvesebb, de ugyan úgy határozottabb.
- Annak nagyon örülnék. Csak elsőként Robot épüljön fel. – Mondtam mire Aron elmosolyodott.
- Felfog. Kemény csaj. – mondta majd Robot felkiáltott. Oda rohantunk és lenyugtattuk őt. Aron-t megölelte úgy mintha el sem akarná engedni.
- Örülök hogy jól vagy. – mondtam és rámosolyogtam.
- Én is neked. – mondta Robot, majd miután ivott és evett ő is lefeküdt aludni. Az éjszakában hol aludtam, és hol fent voltam, mert nem mertem lehunyni a szemem. Hisz mi van ha épp most támadnak ránk. De bíztam Aron-ban. Mintha nem elsőként lenne itt. Talán a karcolások egy előző tisztiásból vannak? De hisz az lehetettlen több mint ötven éve volt már az őt pedig még csak most múlhatott harminc.

Reggel Aron felkeltett minket, és útnak indultunk.
- Jax egy alkoholista. Valószínűleg ismer egy helyet a közelben. Találtam egy kisebb térképet az egyik fiókban ahol volt egy kocsma írva innen nem messze. – Mondta Aron.
- Akkor nyomás arra. – mondtam majd elindultunk. Robot szó nélkül jött velünk. A bárból Aron elhozott egy puskát. Robot az egyik székből készített fegyvert. Én megvoltam elégedve a késemmel. Mikor a bárhoz értünk nagy zajokat halottam. Elkezdtem rohanni hiába szólt utána Aron hogy ne. A hosszú út és a sok trauma után kicsit elvesztettem a fejem. Lassan benyitottam a kocsmába. Elsőként üresség fogadott de mozgolódást halottam az egyik wc-ben. Lassan oda mentem és benéztem a résen. A kép ami fogadott lesokkolt. Két embernek nem nevezhető szörnyeteg csócsált egy idős embert. „Jax az?” nem tudtam mondani. Lassan visszakozni szerettem volna, amikor Aron betépte a kocsma ajtót. A két szörny észre vettem, és eszeveszetten kezdtek felém rohanni. A késemet elő vettem és hadonászni kezdtem, mint egy idióta. Aron elém ugrott és a puskával megölte a két lényt. Teljes mértékben úgy tűnt mintha egy profi ember lenne előtte. Robot épp hogy belépett az ajtón.
- Szerinted az odabent Jax? – mondtam mire egy hang jött a személyzeti szobából:
- Nem! – Ez az ő hangja. Rohantam, és egy meztelen férfit láttam. Nem ez ő. Kester. A hirtelen adrenalin miatt oda rohantam és megöleltem őt. Megpusziltam az arcát, és hirtelen megdermedtem. „Mit is tettem most?”. Levettem a kabátomat és ráborítottam. Aron és Robot is belépett a szobába.
- Jax elmenekült miután megölte azt a szegény öregembert. Engem meg hátra hagyott. Szerintem nem is tud róla teljesen részeg volt. – mondta Kester akinek arcát csupa lila foltok borították.
- Mit tett veled? – mondtam aggódóan.
- Hiányoztam neked? Sajnálom. De ti mit kerestek itt? Mi történt veled Robot? – Kérdezte a szokásos aranyos természetével Kester.
- Balesetett szenvedtünk. Vagyis Ben volt az. Balesetet okozott, hogy elmeneküljön. Ahogy látom akkor nem Jax lopta el a készleteinket és fegyvereinket hanem Ben. – Mondta Robot.
- Nem Jax csak meg akart alázni mielőtt megöl. Az öreg bevan kattanva. – Állt fel Kester.
- Most merre? – Kérdezte tőlem Aron.
- Tőlem kérdezed? – Kérdeztem vissza.
- Tudom hogy nem vagy buta és hogy jól átlátod a dolgokat. Neked kellene tudni, hogy hova tovább. Vissza nem mehetünk, és nem is fogunk. Oda megyünk ahova szeretnéd. Nincs parancsnok. Nincs szabály. Mostmár a magunk úra vagyunk. Mit látod idekint is élnek még emberek. Magányosak. Összefoghatnánk velük. Lehetne egy célunk. De téged kérdezlek most. Mit tegyünk most? Mi a célod? – kérdezte tőlem teljes komolysággal Aron.
- Hát nem is tudom. Megkérne keresnünk Ben-t és visszaszerezni a készleteinket, és folytatni az utunkat. Talán találunk egy helyet ahol berendezkedhetünk, de akkor utánunk jönnek. – mondtam mire Aron kételkedő pofát vágót.
- Talán mégsem vagy olyan okos mint hittem. Azt gondoltam te átlátod a dolgokat. Szóval követnéd a szabályokat, és elmennél tisztogatni? – Kérdezte kötekedő hangnemben Aron.
- Igen. Ezzel segítünk másoknak, és magunknak is. Ki tudja lehet találunk ott is valami más közösséget. – Mondtam.
- Ez kevés. Ez egy kislány leányálma. Szóval akkor megkeressük Benn-t majd eldöntjük mit teszünk. – mondta parancsolva.
- Lehet megkell őt ölnünk. – Mondta Robot.
- Szinte biztos. – Mondta Kester.
- Akkor menjünk, de előtte szerezzünk neked ruhát. – Mondtam majd elindultunk.