57.Fejezet: Áll az alku?

15.Fejezet: Áll az alku?

Láttam ahogy mindenki kisétál a kápolnából. Kezeikben virágokkal, és zsebkendőkkel. Miután mindenki elment lementem a lépcsőről és bementem a tágad kápolnaszerű vasszobába. Elől Devon, Izabelle, és más számomra ismeretlen katonák holtestei. Izabelle-hez sétáltam, és a szobájában lévő utolsó cigarettás dobozt raktam a testére.
- Szomorú igaz? Elveszteni az embereket, de meg megesik. Ez a mai élet. Az hogy én itt állok, mint egy vén csirke jelenthet valami pozitívumot egyeseknek. – Lépett be a terembe Nina, aki leült az egyik templomi ülőhelyre hasonlító helyre. Kezében egy pohár vörösbor volt. Azon tűnődtem hogy vajon ez még mindig ugyan az, mint amit kiöntött magának.
- Ismertem egy másik idős embert. Earl volt a neve. Ő sosem volt gonosz mégis túl élte. – Mondtam mire Nina elmosolyodott.
- Én nem vagyok gonosz kincsem csak tudok dolgokat. Például tudom azt, hogy félsz újra kimenni oda, mert akármikor elindultál egy nemes küldetésre a vége az lett hogy elvesztetted a szeretteidet. Ez pedig továbbra is így lesz. Viszont nincs más választásod. Elvesztettünk egy halom orvost. Most hogy barátosnéd is feldobta a talpát igazából nincs egy orvosi képesítésű ember sem a toronyban. Ha rám nézel értheted hogy számomra miért ez a legfontosabb prioritás. – Mondta a nő miközben kortyolgatott itókájából.
- Ne beszéljen róla tiszteletlenül. Egyébként pedig gondolkodtam. – Mondtam mire Nina még jobban felnevetett.
- Wow! Végre valaki olyat is csinál már megérte ma felkelnem. Na és mire jutottál? – Kérdezte cinikusan a nő.
- Elmegyünk a katonáikkal, és segítünk, de cserébe ha visszatértünk rám és a társaimra nem vonatkoznak a kerék szabályai. – Mondtam mire a nő egy jó mélyet kortyolt az alkoholból.
- Rendben. Akkor holnap reggel jelentkezetek a kapunál. – Mondta felállt majd elment. Arra gondoltam „Ez ilyen könnyű volt?”.

Kifelé menet észre vettem, hogy Connor George-al veszekszik.
- HA NEM ROHANTÁL VOLNA EL, MINT EGY GYÁVA FÉREG AKKOR MOST IS ÉLNE! – Üvöltözte Connor.
- Sajnálom! Mit mondhatnék még? – Mondta George mire többen lefogták Connort.
- Mi folyik itt? – Kérdeztem mire odagurult hozzám Alex.
- Connor már nem bírja magában tartani a haragját. Azt hiszem úgy szokták mondani, hogy elszakadt nála a cérna. – Mondta.
- HÉJ! – Betörtem a két férfi közé.
- ÖSSZE KELL FOGNUNK ÉRTITEK? NAGYOBBAK A PROBLÉMÁINK! NINCS IDŐNK ILYESMIRE! – Üvöltöztem.
- Te pedig hol voltál egyébként? Nem tűnsz túl szomorúnak, hogy meghalt Izabelle. – Folytatta tovább Connor felém fordulva, miközben még mindig lefogják őt.
- ÉRTED AGGODTAM! ÉRTÜNK AGGODTAM! – Üvöltöttem.
- HÁT AGGODÁS HELYET MOST MÁR TEHETNÉNK VALAMIT! VEGYÜK ÁT A HELYET! ÖLJÜK MEG ŐKET! – Üvöltötte pont akkor amikor Trinity oda lépet.
- Ez a tervük? Én más halottam. – Mondta mire Connor a nő elé köpött.
- Elkell vitessem. – Mondta nekem miközben megfogta a vállamat. Rábólintottam. Connort elvitték mire Alex szúrósan nézett rám.
- Köszönöm. Sajnálom Frances. Nem tudom mi ütött belém. Egyszerűen bezárva éreztem itt magam… és… és… - George egy másodpercre a kezeibe temette arcát majd összeszedte magát, és újra rám nézett.
- Semmi gond George. Hamarosan úgyis elmegyünk innen. Harcolni fogunk. – Fordultam Trinity-hez. – Aztán visszatérünk, és boldogan élünk. Dolgozunk ha unatkozunk. Azt tesszük, amit szeretnénk, és segítünk ha úgy van kedvünk. Csak mint a nagyságos acélosok. – Mondtam mire Trinity elmosolyodott.
- Tökéletes. Akkor holnap reggel várom a csapatot. – Mondta, majd tovább állt.
- George! Izabelle halála nem a te hibád. Hasonlóan érzett mint te. Jönni akart, de sajnos el is ment. Te ne tégy így. Fontos vagy. – Mondtam majd megöleltem őt.
- Büszke lenne rád. – Mondta George ölelkezés közben, majd mélyen a szemembe nézett.
- Nagyon, nagyon büszke lenne rád. Amikor a királyság tornyán vártuk a helikoptert azt mondta te vagy az első férfi az életében. Sosem merte felvállalni, de miattad elfelejtette ezeket a dolgokat. Szeretet téged jobban mindenkinél, és örökre a szívünkben él majd. – Mondta Waqar-ra célozva.