66.Fejezet: Háború (Záró Fejezet)

Hatalmas robbanásokra ébredtem. Azt hittem éjszaka támadnak, de már fent volt a nap. A bombázás pont a pódiumot érte elsőként. Felálltam, és néztem ahogy leég a hely ahol annyi szörnyűség történt. Nosztalgikus élmény fogott el de ez más. Ez miatt nem lesz lelkiismeretfurdalásom. Miért is lenne? Megölték a barátaimat a lehető legbrutálisabb módon. A tűz egyre jobban terjedt, és láttam lázadók csapatait vonulni. Most már haza értek Noxxal, így tele volt minden velük. A bombák egyre csak csapódtak befelé, és közben kívülről lövöldözéseket halottam. Egyszer csak az egyik kőfal darab a ketrecbe zuhant, így egy nagy lyuk keletkezett a tetőn. Többen megpróbáltak felmászva menekülni, de a kő instabilitása miatt leestek, és amúgy is gyenge testük miatt sokan már ebbe is belehaltak. A ketrechez kuporodtam amikor egyszer csak valaki megérintett hátulról. Nathan volt az.
- Azonnal menekülnöd kell! – Mondta, majd kinyitotta a ketrec ajtaját, de csak engem engedett ki.
- Mi lesz a többiekkel? – Kérdeztem.
- Nekik már régóta mindegy. – Mondta, majd futni kezdtünk. Láttam, ahogy lázadók kézifegyverrel közelednek a torony katonái felé, de lelőve végzik a homokos talajon. Nathan a kis városszerű helynek a kisebb sikátorain át vezetett. Kezemet fogva rohantunk, amikor is megláttam ahogy egy terhes nő rohan ki az egyik házból. Kezében egy másik picivel. Az egyik pillanatban rohantak, majd a másikban már a tűz nyelte el őket. Vajon ők is rabok voltak, mint Nathan? Talán rossz amit teszünk?
- KÉREM! ÉN NEM AKAROK VELÜK LENNI! KÉREM! SEGÍTSENEK! – Ugrott elénk egy asszony.
- Héj! Nathasa néni nyugodjon meg! Jöjjön velünk! – Mondta Nathan majd rám nézett. De a következő pillanatban Nathasa néni már a földön feküdt egy golyóval a fejében. Az egyik torony katona ez után Nathan-re fogta a fegyvert, de abban a pillanatban az egyik lázadó a katona mögé ért, és elvágta a torkát. Mi pedig tovább futottunk, majd egy kis fa ajtóhoz értünk. Nathan elengedte a kezem.
- Menj! – Mondta, majd az ajtóra mutatott.
- Nem! Nem megyek nélküled! Még egyszer nem hagylak el. – Mondtam mire Nathan háta mögé került egy lázadó.
- TE ÁRULÓ! – Mondta a lázadó, aki megakarta ölni Nathant, de kirúgta a kezéből a dárdát és a lázadó nyakába szúrta. Ekkor látta hogy a távolból több lázadó is érkezik.
- Gyere! Kérlek! – Mondtam, majd Nathan kinyitotta a fa ajtót, és kidobott rajta. Mielőtt bezárta volna a nyakába ugrottam, és megöleltem mintha az utolsó alkalom lett volna. Az ajtó másik oldalán álltam sírva, amikor is Nathan kinyitotta az ajtót, és megfogta a kezemet. Tovább menekültünk. Csak futottunk, és hirtelen régi emlékek jutatottak eszembe. Amikor együtt harcoltunk a városban a fertőzöttek ellen. Aztán egyszer csak az egyik ház előtt elszaladva az egyik léc Nathan-re esett. Nem tudtam leemelni róla, mert túl nehéz volt. Minden erőmet beleadtam, de nem volt elég. Nathan pedig már vért köpött fel, és rám nézett a világító kék szemeivel.
- Fuss… - A szemében láttam, hogy ez lesz az utolsó tekintetünk. A távolban láttam, ahogy a lázadó csoport követ minket.
- Ha te is meghalsz akkor nem nyerünk. Ibik, és Ruby kedvéért lécives. Menj. – Mondta, mire elindultam. Futás közben egyszer csak egy robbanást halottam, és visszanéztem. Már nem láttam őt sehol csak a nagy füstöt és a tüzet, ahogy elterjed mint egy vírus.

A lázadók helyéről kitérve megláttam a torony embereit. Feléjük kezdtem rohanni, majd megláttam a távolban Ethant. A nyakába ugrottam, és megcsókoltam. Szorosabban ölelt, mint valaha. Sírt, még sose sírt így.
- Soha többet! Megértetted! Nem teheted ezt velem! Soha nem féltem még így egész életemben… ha téged elvesztelek már tényleg semmi vagyok. – Mondta, majd megcsókolt és tovább ölteltem. A háta mögött észrevettem hogy Nox térdel a homokban homlokán egy fegyverrel, amit Trinity fogott.

Lassan oda sétáltam, majd Nox örült szemeibe néztem. Trinity erősen tartotta  a fegyverét, de úgy láttam mintha hezitálna.
- Megölte Elenát. Megfogta és belsőségeiben fürdött. Aztán megcsonkította Georget és hosszú szenvedés után kitépte a szívét. Leot élve megfőzte, és állatok elé dobta. Ez az ember nem érdemel könyörületet Trinity. – Mondtam neki, majd ránézett.
- Túl gyors… Annyi szenvedés okozása után csak egy golyó? – Kérdezi könnyes szemmel.
- Puhányok vagytok! Nem fogjátok túl élni. Megöltetek egy csomó embert, de nem nyertetek háborút. A háború a holtak ellen van, akik eljönnek és megölnek majd mindannyitokat. –Mondta Nox, majd Trinity lábára köpött mire ő meghúzta a ravaszt. Egy lövés és ennyi volt. Megnyertük a háborút. A lázadók nagy rész meghalt. Akik nem azokat kihurcoltak a katonák, és elviszik a toronyba ingyen munkásoknak vagyis inkább rabszolgáknak.
- Ez a hely mostantól a tiétek. – Mondta Trinity oda adva a fegyvert az egyik katonájának.
- Micsoda? – Kérdeztem vértől, kosztól, homoktól mocskosan.
- Ez a hely egy termelő szövetkezet lesz. Ti fogjátok vezeti. Havonta eljövünk hozunk, amit szeretnétek ti pedig adtok nekünk ételt. Innen pár kilóméterre van egy óriási ültetvényes terület. Közben pedig hozunk alapanyagokat, és embereket hogy újra építsük a saját képünkre ezt a felégetett őskori várost. – Mondta összekulcsolt kezekkel. Ethan-nel ott álltunk mint két megtört lélek, és most várost akarnak ránk hagyni.
- Rendben. – Mondtam, majd láttam, ahogy közeledik hozzám Pearl, Connor, Reagar és Alex.
- Hát ti? – Kérdeztem miközben megöltelem őket.
- Mi is részesei akarunk lenni az új helynek, amit építünk. Itt leszünk egymásnak. Mellesleg pedig rengeteg jó ötletem van amit végre kamatoztathatok. – Mondta Alex a tolókocsijából mosolyogva.
- Mi történt vele? Hol van? – Kérdezte Pearl, majd elvezettem őket Nathan szinte szénné éget holtestéhez.
- Szóval tényleg ő volt az. – Mondta könnycseppeit törölgetve Pearl.
- Megmentett. Nélküle nem csak most de már réges régen meghaltam volna. Az emlékét fogom a szívemben őrizni, mert az velünk marad. Mindenkiből egy darab itt él bennünk, és erre kell majd építkeznünk. – Mondtam.
- És mi lesz a toronnyal? Csak nem hagyjuk hogy csicskáztassanak? Mi leszünk a termelő csicskáik? – Mondta dühösen Connor.
- Ez a jövő zenéje Connor. Egyenlőre gyógyítsuk be sebeinket. – Mondta Reagar megfogva a vállamat.
- Tudod én már vezettem egy helyet. Egyedül dönteni, és nyomás alatt lenni főleg a toronynak… Most talán összedughatnánk néha a fejünket. Legyünk mi öten ennek a helynek a vezérei. Ne legyen egy... Lehet butaság de… - Mondta Reagar mire félbeszakítottam.
- Így lesz. Igen. De nem ma. Ma pihenni szeretnék… Nem hagyhatnak csak úgy itt. Menjünk kérjük meg had menjünk a toronyba összeszedni a dolgainkat és pihenni. – Mondtam. a helikopterben ültem, és elnéztem a felégetett temetőt. Majd meg távolabb néztem és megláttam egy fertőzöttet. Nem is emlékszem mikor láttam egyet utoljára. A hangok és a láng bizonyára oda vonzz majd többet is. Ez a háború ami ma elkezdődött csak a kezdett.

----------------------------

Egy jó kis levezető dal :') :