65.Fejezet: A megtört szerető története

Már készen álltunk. A gyerekek fegyverekkel a kezükben vártak a parancsra ugyanis éjszaka lebombázzuk a lázadók főhadiszállását. Mindenhol csak katonák voltak. Én pedig csak egy valakire tudtam gondolni. Nathan. Felmentem Trinity-hez.
- Megértem. Egy harcos vagy, mint én voltam. Elképesztő mit kihozott belőlem a szüleim utálata. Főleg az apámé. Ő rosszabb volt mint az anyám. Ha rosszul válaszoltam a kitekert kérdéseire megcsapott. Borzalmas volt, de az idő változik, és erős lettem. Úgy érzem sok bennünk a közös Frances. Hosszú utat jártunk be, és megváltoztunk. Nem azért mert mi akartuk, hanem azért mert szűkséges volt. Szóval engedélyt kapsz rá, de nem mehetsz egyedül, mert minden helikopterre szűkség van. Az utolsó üzemanyagainkat használjuk fel. – Mondta miközben bort kortyolgatott a székében ülve Trinity.
- De egyedül megyek be. Elfognak túszként, és akkor beszélhetek vele. Nem szeretném hogy meghaljon. – Mondtam mire Trinity ferde szemekkel nézett rám.
- Te ugye nem gondolod komolyan, hogy ide hozol egy olyan embert aki részt vett emberek lemészárolásába. Egy kislány… - elcsuklott a hangja – Nem. Beszélhetsz vele, és talán ha életben hagynak akkor te visszatérhetsz. Ügyelünk rá, de tudnod kell a bombáinkat nem fogom vissza egy ember életért. – Mondta mire dühösen kiviharzottam az ajtón.
- Ez valami új szokásod? – Kérdezte mosolyogva miközben bezáródott a lift ajtaja.

A legalsó szinteken várt engem egy helikopter. Hat katona állt előtte, és jöttek velem. Leszálltam egy kilóméterre a lázadók főhadiszállásától. Tudtam hogy amit teszek az önző, és örültség. De tudnom kellet. Miért tette ezt Nathan. A lázadók bejáratához érve észre vettem, hogy senki sincs ott. Kopogtattam az ajtón mire a két kapu őr lázadó kinézett egy kis lyukon keresztül.
- Mit akarsz te itt? – Kérdezte az egyik esetlen lázadó.
- Te idióta! Ő az egyik akit elraboltunk a múltkor. TEDD FEL A KEZED ÉS LASSAN LÉPJ HÁTRA! – Mondta a  másik aki erősebbnek tűnt. Majd kinyitották az ajtót, és lassan a ketrecbe vezettek, ami most szinte üres volt. Talán nagytakarítást szerveztek. Nem is akartam tudni, de nem láttam sehol Nox-ot vagy a sok lázadót. Mintha felszívódtak volna. A nagy csöndben ültem órákon keresztül mire egyszer csak éreztem hogy valaki megsimogatja a hátamat.
- Örülök hogy látlak. – Mondta Nathan, aki lehajtotta fejét. Nem mert a szemembe nézni. Megfogtam a rácsot, és kinézve rajta az arcát kerestem.
- Csak nézz rám kérlek! – Mondtam mire lassan felemelte arcát, és a szemembe nézett. Teljesen más ember lett belőle. Ha akkor nem megy el akkor talán minden máshogy alakulhatott volna. Erőszakosabbnak kellett volna lennem.
- Miért nem szöktél még el? Tudod hol vagyunk most már. – Kérdeztem.
- Nem tehetem. Akkor a nyakatokra hoztam volna őket. Meghaltatok volna. – Mondta újra leszegett fejjel.
- Erősebbek vagyunk. – Mondtam.
- De nincs annyi emberetek mint neki. Ez csak egy főépület. Ezen kívül van rengeteg külső épülete, ahol még több lázadó él. Nem nyerhettek Frances. Ezt nem. Menekülj el a szigetre! Kérlek! Nem akarom hogy te is meghalj! – Könyörgött nekem Nathan könnyekkel a szemében.
- Én nem menekülök el. Jut eszembe nagyon jól áll az új hajszín. – Mondtam neki mosolyogva.
- Köszönöm. – Mondta mosolyogva.
- Mi történt Nathan? – Kérdeztem miközben megfogtam a kezét a ketrecen keresztül.
- Miután elmentem nyugat felé mentem. Egy horda majdnem megölt, amikor pár lázadó megmentett. Azt mondták, hogy nem ölnek meg ha bebizonyítom hogy közéjük tartozhatok. Rengeteg rossz dolgot kellett tennem, hogy eljussak ide. Aztán a dolog követték magukat, és már ott találtam magam hogy egy fogoly vagyok. Habár nem vagyok a ketrecben… Idekint velük együtt egy picivel biztosabb az életem. Elterelik a gondolataimat róla… Robot… Azóta is fáj csak az arcára gondolni is. Ez a helyzet teljesen elfeledtette velem… Minden esetre a valóságban mindenki fél Nox-tól. Senki sem követi őt hűen. – Mesélte Nathan.
- Soha nem szabadott volna elengednem téged. Ne haragudj rám. De akkor más volt a helyzet. – Mondtam leszegett fejjel.
- Hogy van Waqar? És a többiek? – Kérdezte.
- Miután elmentél megtámadtak minket a lázadók. Megölték Earl-t, és Steffant. Azután kiderült kik ölték meg a királyt és követték el a többi gyilkosságot. Patrick és Giselle volt. Bosszúból a városért. Aztán pedig megtámadtak minket a mutánsok, és köztük volt Benjamin. Megöltem. Minden darabokra esett körülöttem, és… Meghalt Waqar, és Izabelle is. – Mondtam, majd megfogta a kezemet.
- Miután megölte Elenát tudtam, hogy valami kiútnak kell lennie… Mondd hogy támadni fogtok. – A régi Nathan tűzét láttam a szemében.
- Igen. Bombázni fogunk. – Mondtam.
- Akkor vissza hívom Nox-ot. De ha nem jönnek időben a fejemet szegi. Azt kell mondanom, hogy te itt vagy. Megakar majd ölni, de nem egyből. Várni fog amíg lesz közönsége. Ez nem is rossz ötlet. Már mint az hogy visszahívom őt. Elhozza a többi lázadó poszt embereit. Így ha lecsaptok kiirtjátok a lázadók legtöbbjét. – Mondta Nathan, majd puszit adott a homlokomra, és elindult. Utána néztem, és féltem, hogy mi lesz ha győzünk. Neki akkor megint elkell majd mennie. Talán ha legyőzném Trinity-t és átvenném a vezetést, de ez nem ilyen egyszerű. Szóval ültem tovább, és vártam, hogy kezdődjön a háború.