40.Fejezet: Tőr a szívbe, király vesszen
10.Fejezet: Tőr a szívbe, király vesszen
Kineveztünk egy új tisztséget az őrszemet, aki a torony
tetejéről őrködik. Ez ma Ethan volt. Felmentem hozzá, hogy ne legyen egyedül,
és most más tanácsára volt szűkségem, mint Waqar-éra. Egész éjszaka próbált
lebeszélni a halálbüntetésről, de a többiek mind azt szeretnék a két
gyilkosnak.
- Remélem nem zavarlak ezen a szép délután. – Mondtam miután kinyitottam a toronytető ajtaját, majd mellé ültem a kilátóhoz.
- Elvagyok veszve. – Mondta, majd láttam, ahogy egy könnycsepp pereg végig férfias állára, majd leesik a földre.
- Nagyon erős volt. Sosem láttam ilyen erős nőt. Azt hittem senki sem végezhet vele. Azt hittem végül majd én fogok meghalni miközben ő majd felülről néz le rám. Miután elvesztettem meg annyi embert ő ott volt, és pótolta az összeesett egyben. Mióta nincs itt… Csak most érzem át igazán mindannyijuk hiányát. Ezért is akartam hogy Nathan maradjon, de lehet jobb ez így. – Mondtam, majd a vállára tettem a fejem, majd megpusziltam az arcát és átkaroltam. Ő pedig tovább sírt, és próbált közben erős maradni.
- Miután elszöktem rengeteg dolog történt velem, amiközben végig az volt bennem, hogy értük kell túlélnem. Úgy voltam vele nem történhet velük odabent semmi. Bármikor visszatérhettem volna… Én pedig inkább idekint csatangoltam, mert nem bírtam az ottani életet elviselni. Pedig beletörődhettem volna, és akkor a szüleimet nem viszik el labori patkányoknak. A húgom nem kényszerül lopni, és nem küldik ki ide. – Mondta.
- Ha nem lett volna idekint, akkor lehet a tűzben halt volna meg. Igazuk volt Giselle-éknek. Megöltem egy tucatnyi embert, és még csak meg sem sirattam őket. Szörnyű ember lett belőlem. – Mondtam, majd egyik pillanatról a másikra Ethan megcsókolt. Mindketten bőgtünk, így ez egy nagyon nyálas csók volt, de nem éreztem még ilyet. Más volt, mint Kester-rel vagy Waqar-ral.
- Miért? – Kérdeztem.
- Csak mert úgy éreztem, hogy szűkségünk van egy csókra. – Mondta, majd vissza ült az előző helyzetébe.
- Köszönöm. – Mondtam.
- Egy csókot nem szokás megköszönni. – Nevette el magát.
- Nem vagy szörnyű ember. Csak egy egyszerű túlélő. Benjamin a rossz ember. Ha meglátom… lassan ölöm majd meg. – Mondta, majd elnéztem a távolba és hirtelen elakadt a szavam. Felálltam, és elkértem Ethan távcsőves puskáját. Belenéztem, és nem akartam hinni a szememnek. Benjamin és még négy nagydarab mutáns közelített a távolból.
- Mutánsok! Azonnal evakuálnunk kell! Te maradj próbáld meg innen lelőni őket. – Mondtam, majd elkezdtem rohanni lefelé. A toronyban nem találtam senkit. Nem tudtam elképzelni hol lehetnek, majd az őröket félre lökve kimentem az ajtón, és láttam, hogy összeültek az emberek valamilyen megbeszélés gyanánt. Oda kiáltottam:
- GYERTEK BE! MUTÁNSOK! – Mire szoltam a mutánsok megérkeztek. Az egyik felemelt egy háztetőt és az emberek közé dobta, akik mint a hangyák szanaszét szóródtak.
- Most mit fogunk tenni? – Kérdezte Connor.
- Mindenki befelé! – Mondtam majd megindult egy kisebb csoport a toronyba, amikor is az egyik mutáns a hátunk mögé ugrót és kihúzta Lara-t, majd a szemünk láttára tépte őt ketté. A vér betemette a testemet. Connor elővette a kardszerű fegyverét és a mutánsra támadott.
- SEGÍTSÉG! – Üvöltözte Pearl. A hang felé siettem egy kis tőrrel, ami a kezembe volt. Persze egy mutáns ellen mit sem ér. Pearl háza elé siettem, és láttam, ahogy Alex egyik lábát leszakította egy mutáns, aki még ott állt a két fiatal előtt. Connor mellém szegődött, majd hirtelen dühében a mutáns felé rohant aki kész volt Pearlt megölni és a szívébe döfte fegyverét.
- A SZÍVÜKBE KELL! – Üvöltötte, majd láttam, ahogy a mutáns fekete szurokká alakul. Megfordultam, és megláttam Benjamint amint leszakítja Arnold fejét, majd a legidősebb rendi tagra taposott rá, amint az elesett. Eszeveszettül rohanni kezdtem felé, de már észre vett. Ekkor George lőtt rá hátulról hogy eltelje a figyelmét. Ez sikerült is. Benjamin megfordult. Oda érve a tőrt a szívén döftem át. De nagy izmos teste miatt kétszer is rá kellett erősködnőm a késre, és jól meg is forgatni. A mutáns Benjamin rám nézett. Szemeiről még mindig felismerem őt, és most azok mindent elárultak. A szemem előtt esett össze és vált fekete szurokká az igazi gonosz.
- Remélem nem zavarlak ezen a szép délután. – Mondtam miután kinyitottam a toronytető ajtaját, majd mellé ültem a kilátóhoz.
- Elvagyok veszve. – Mondta, majd láttam, ahogy egy könnycsepp pereg végig férfias állára, majd leesik a földre.
- Nagyon erős volt. Sosem láttam ilyen erős nőt. Azt hittem senki sem végezhet vele. Azt hittem végül majd én fogok meghalni miközben ő majd felülről néz le rám. Miután elvesztettem meg annyi embert ő ott volt, és pótolta az összeesett egyben. Mióta nincs itt… Csak most érzem át igazán mindannyijuk hiányát. Ezért is akartam hogy Nathan maradjon, de lehet jobb ez így. – Mondtam, majd a vállára tettem a fejem, majd megpusziltam az arcát és átkaroltam. Ő pedig tovább sírt, és próbált közben erős maradni.
- Miután elszöktem rengeteg dolog történt velem, amiközben végig az volt bennem, hogy értük kell túlélnem. Úgy voltam vele nem történhet velük odabent semmi. Bármikor visszatérhettem volna… Én pedig inkább idekint csatangoltam, mert nem bírtam az ottani életet elviselni. Pedig beletörődhettem volna, és akkor a szüleimet nem viszik el labori patkányoknak. A húgom nem kényszerül lopni, és nem küldik ki ide. – Mondta.
- Ha nem lett volna idekint, akkor lehet a tűzben halt volna meg. Igazuk volt Giselle-éknek. Megöltem egy tucatnyi embert, és még csak meg sem sirattam őket. Szörnyű ember lett belőlem. – Mondtam, majd egyik pillanatról a másikra Ethan megcsókolt. Mindketten bőgtünk, így ez egy nagyon nyálas csók volt, de nem éreztem még ilyet. Más volt, mint Kester-rel vagy Waqar-ral.
- Miért? – Kérdeztem.
- Csak mert úgy éreztem, hogy szűkségünk van egy csókra. – Mondta, majd vissza ült az előző helyzetébe.
- Köszönöm. – Mondtam.
- Egy csókot nem szokás megköszönni. – Nevette el magát.
- Nem vagy szörnyű ember. Csak egy egyszerű túlélő. Benjamin a rossz ember. Ha meglátom… lassan ölöm majd meg. – Mondta, majd elnéztem a távolba és hirtelen elakadt a szavam. Felálltam, és elkértem Ethan távcsőves puskáját. Belenéztem, és nem akartam hinni a szememnek. Benjamin és még négy nagydarab mutáns közelített a távolból.
- Mutánsok! Azonnal evakuálnunk kell! Te maradj próbáld meg innen lelőni őket. – Mondtam, majd elkezdtem rohanni lefelé. A toronyban nem találtam senkit. Nem tudtam elképzelni hol lehetnek, majd az őröket félre lökve kimentem az ajtón, és láttam, hogy összeültek az emberek valamilyen megbeszélés gyanánt. Oda kiáltottam:
- GYERTEK BE! MUTÁNSOK! – Mire szoltam a mutánsok megérkeztek. Az egyik felemelt egy háztetőt és az emberek közé dobta, akik mint a hangyák szanaszét szóródtak.
- Most mit fogunk tenni? – Kérdezte Connor.
- Mindenki befelé! – Mondtam majd megindult egy kisebb csoport a toronyba, amikor is az egyik mutáns a hátunk mögé ugrót és kihúzta Lara-t, majd a szemünk láttára tépte őt ketté. A vér betemette a testemet. Connor elővette a kardszerű fegyverét és a mutánsra támadott.
- SEGÍTSÉG! – Üvöltözte Pearl. A hang felé siettem egy kis tőrrel, ami a kezembe volt. Persze egy mutáns ellen mit sem ér. Pearl háza elé siettem, és láttam, ahogy Alex egyik lábát leszakította egy mutáns, aki még ott állt a két fiatal előtt. Connor mellém szegődött, majd hirtelen dühében a mutáns felé rohant aki kész volt Pearlt megölni és a szívébe döfte fegyverét.
- A SZÍVÜKBE KELL! – Üvöltötte, majd láttam, ahogy a mutáns fekete szurokká alakul. Megfordultam, és megláttam Benjamint amint leszakítja Arnold fejét, majd a legidősebb rendi tagra taposott rá, amint az elesett. Eszeveszettül rohanni kezdtem felé, de már észre vett. Ekkor George lőtt rá hátulról hogy eltelje a figyelmét. Ez sikerült is. Benjamin megfordult. Oda érve a tőrt a szívén döftem át. De nagy izmos teste miatt kétszer is rá kellett erősködnőm a késre, és jól meg is forgatni. A mutáns Benjamin rám nézett. Szemeiről még mindig felismerem őt, és most azok mindent elárultak. A szemem előtt esett össze és vált fekete szurokká az igazi gonosz.
Még több áldozat. Összesen tizenketten maradtunk már. Ez
királyság? Nem! A nagy terembe hívtam mindenkit kivéve Alexet. A lábát már
Izabelle elrendezte. Most pihen, és valószínűleg életben marad. A trón előtt
álltam és előttem állt a megmaradt királyság. George a két társa nélkül. Ethan
a húga nélkül. Sasha a többi tanácstag és szeretett királya nélkül. Izabelle
férje nélkül. Pearl és Connor a lábadozó Alex nélkül. Waqar pedig régebbi
barátja Earl nélkül.
- Ez már nem királyság. Nem vagyok senki uralkodója, mert nem lehetek. Amihez hozzá érek tönkre megy. Az utolsó ajánlatom, hogy mind költözzünk be ide a toronyba, és zárjuk be ezt a kaput. Kimegyünk ha szűkséges, de mostantól egymásért felelünk. – Mondtam, majd a földre dobtam a koronát és rátapostam.
- Ez már nem királyság. Nem vagyok senki uralkodója, mert nem lehetek. Amihez hozzá érek tönkre megy. Az utolsó ajánlatom, hogy mind költözzünk be ide a toronyba, és zárjuk be ezt a kaput. Kimegyünk ha szűkséges, de mostantól egymásért felelünk. – Mondtam, majd a földre dobtam a koronát és rátapostam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése