64.Fejezet: Mielőtt vége

Mindenki aki velünk volt úgy létezett  a toronyban mint egy élő szellem. Hangtalanok, életellen arccal. Senki sem fogta fel mi történt, és akik nem voltak ott még annyira sem képesek elfogadni a dolgokat. Ők nem látták teljes mértékben amit mi. Csak annyit tudnak, hogy meghaltak. Pearl azt sem hiszi el hogy Nathan a lázadókkal van. Viszont napok elteltével miután Connor elmesélte neki a történteket már láttam rajta, hogy realizálja a valóságot amitől nem lehet elmenekülni. De egy érdekes dolog is történt a minap amikor a temetésről kifelé jöttünk. Reagar elrángatott Ethan mellől, mert mindenképp elakart árulni valamit. Reagar borzalmasan festett. Vörösek voltak a szemei a sok sírástól, és a borotva pengét sem látta már egy ideje.
- Mióta itt vagyunk el akartam neked mondani az igazat arról mi is történt igazából még... Öhm… A városban amikor a vezetői posztot megkaptam tudtam, hogy lesz valami, amiről csak én fogok tudni és senki más. Egy videó üzenetet kaptam a toronyból még Ninától. Azt mondta, hogy elfog jönni az ideje a megtisztulás körútjának, és szereznem kell egy embert, aki nem erős, és nem katona. Azt mondta megakarják vizsgálni hogy régebben hogyan élte túl az ember. A keleti oldalra amúgy is kevés volt a létszámunk, és azzal a rabbal akit még ott megölettem még rosszabb lett. Tudtam hogy a halálba küldelek… De muszáj volt én csak azt tettem amire kértek. Végig csak egy báb voltam. Aztán rád találtunk, és egyedül voltál. Tudtam, hogyha megvonom az ételt akkor kénytelen leszel lopni a kutyádnak. Ez igazságtalan, és megkaptam érte már sokszorosan a büntetésemet. Sajnálom… - Mesélte el Reagar. Megöleltem azt az embert aki már oly sokszor az életemet akarta elvenni tőlem. De ez engem már egyáltalán nem érdekelt. Félre tettem a multat.

Nina az idős nő távollétünk alatt elhunyt. Miért? Sok történet van én viszont átlátom azt amit esetleg mások nem. A harcos nőszemély nem halt volna meg csak úgy az ágyában. Szerintem gyilkosság volt. Talán Trinity tette, mert így korlátlan hatalmat kapott. Vagy lehet Sasha hogy Trinity korlátlan hatalmat kapjon. Elvégre Nina nagyon nem kedvelte őt. Látta rajta, hogy egy megátalkodott kígyó.
- Most hogy megvan hozzá a kellő prioritásom megteszem, amit megkell. Nem fogom leállítani a gyermekek és idősek kiképzését. Kevés a létszámunk ahhoz hogy bevegyük a helyet, és megöljük mindannyiukat. Lőszer van, de ember nincs. – Mondta nekem Trinity a székében ülve.
- Meghallhatnak, ugye tudod? Akkor miért harcolunk ha gyerekek halnak meg a csatatéren? – Kérdeztem őt indulatosan miközben mellette állt Sasha kit Trinity kénye kedve szerint csicskáztatott.
- Van korhatár. – Mondta ezt Trinity a leghétköznapibb módon.
- Mintha az bármit is számítana. Te nem láttad amit mi. Nem élted át azt amit mi. Nem ismered őket úgy ahogy mi! Ha veszítünk azokat a gyerekeket úgy fogják megölni, mintha a vágóhídon lennének! – Mondtam, majd az asztalra csaptam mire két őr közeledett felém.
- Megértelek. Sajnálom a sok elvesztett életet. Én is elvesztettem az anyámat. Ilyen a háború. Az ember bármelyik pillanatban meghalhat, de a célunk, hogy végül ne mi legyünk, akik végül teljesen elfogynak. A szívem legmélyéről kívánom és imádkozok hogy egyiküknek se essen baja. De megkell tenni amit megkell tenni. Feláldozom a munkásaimat, a gyerekeket és az időseket. Az egész katonai arzenállal és készleteink nagy részével vágok bele ebbe. Nem marad a toronyból semmi ha veszítünk. Győznünk kell és milyen lesz a hely. Felújítjuk, és termelőként használjuk majd. Ott fogjuk megtermelni azokat az élteleket, amiket itt nem tudunk. Azokat az állatokat, amiket itt nem tudunk. Sajnálom hogy ez van. Lehet szörnyeteg vagyok. Legyen. De nem hagyom hogy veszítsünk! – Mondta felállva a székéből Trinity, majd elhagytam a szobát.

Este Ethan-nek összebújva feküdtünk az ágyban. A kezét szorongattam, majd kinyitottam, és tenyerében hevert egy ezüst gyűrű.
- Régen az emberek így kötettek házasságot. Megkértem Rafael hogy az egyik munkással készíttesse el. Azt üzente gratulál. – Mondta Ethan, majd megcsókolta a nyakamat, és felhúzta az ujjamra a gyűrűt.
- Akkor most én jövök gondolom. – Mondtam majd felültem, és kihúztam az ágy mellett lévő szekrény fiókját. Ott csücsült a pecsétgyűrű.
- Ez a gyűrű egy jó barátomé volt, aki apró termetű volt, de nagyon erős. Miután meghalt az egyik legjobb barátjának adtam, akit Ruby-nek hívtak. Amikor meghalt ez volt az utolsó dolog, amit tett. A kezembe nyomta ezt a pecsétgyűrűt, ami Ibiké volt. Előtte pedig évszázadokon át egy gazdag családé. Ez a gyűrű bejárt nemzedékeket. Szóval ezzel a gyűrűvel fogadom, hogy veled maradok, amig élet. – Mondtam, majd felhúztam vastag ujjára a gyűrűt, és megcsókoltam.
- Akkor most már hivatalosan is én vagyok az egyetlened? – Kérdezte, majd nevetni kezdtünk. Elengedtem a múltat, és kész voltam harcolni a jövőért.