62.Fejezet: Terror (SZIGORÚAN +18)

62.Fejezet: Terror

Azt hittem, hogy miután oly sokat vesztettem és oly sok mindenkit ragadt el tőlem a világ most már csak a jó része jöhet a dolgoknak. Azt hittem ha majd győzünk, és visszatérünk a toronyba más lesz minden. De nem így lett. Éjszaka volt. Mind aludtunk. A stressz, és az idegeskedés teljesen deaktiválta a testünket. Még azok akik őrt álltak értünk is elszundítottak. Mi egymás mellett, volt ki kéz a kézben feküdt, a többi rabtól távolabb. Közvetlen a ketrec ajtaja mellett. Egyszer csak a nagy csöndet megzavarta a tömeg közeledése. A nagy sötétben fény szóródott be. Elnéztem, és tisztán rálehetett látni a lázadók vezérének pódiumára. A sok lázadó a közönség térre ült. A hirtelen soktól nem tudtam mit is tegyek… Pedig akartam valamit. Bennem volt a túlélési ösztön, de most csak egy állat voltam egy ketrecbe zárva. A szívem hevesen vert, amikor is az a ketrec kapuja kinyílt. Vagy tizenkettő lázadó volt, akik végig méregettek minket. Jól megnéztek mindannyiunkat, mi pedig őket. A szívem egy másodpercre kihagyott üteméből, amikor az egyik lázadó keze Ethan felé irányult. De nem őt fogta meg. George állt mellette, akit kirángatott a lázadó, és a földre dobta. Egy kést tartott a nyakához, majd kivonszolták. A mellettem lévő Rafael bepisilt, de szégyenében úgy tett, mintha nem történt volna meg. Visszafeküdt a homokos talajra zokogva. Sabrinára néztem, akinek arca tele volt haraggal.
- Nem tehetik ezt velünk. Volt egy tervünk. – Mondta dühösen, majd olyan hangot halottam, amit még soha. Mintha valakit élve nyúztak volna, és fájdalmát üvöltéssel mutatta volna be. Sabrina arca teljesen ledermedt. Meglátta hogy Rafael a hangra felakar tápászkodni, de visszalökte őt a földre.
- Jobb ha ott maradsz. – Mondta mire megfordultam, és láttam, hogy egy karóhoz kötözve Leot egy tűzhelyszerűség felet forgatják. Húsa egyre vörösebb lett, és feketébb. Üvöltése belengte az egész lázadó szentélyt. Csak sírtunk. Nem tehettünk semmit. Az idős harcos, Maddox is magához ölelte visszakapott fiát. Olyan erősen tartotta magához, hogy keze elkékülni látszott.
- Hol van George? Hova viszik Dickon? – Kérdezte Ethan a fiútól. Maddox kiengedte szorító kezeiből.
- Ne nézzetek oda! – Javasolta, majd hirtelen pánikba estem. Körbe néztem, de valami nem stimmelt. Valami hiányzott. Egy érzés volt, hogy valami nincs rendben, mint amikor azt hiszed elvesztetted a kulcsod és csak keresed, és keresed végül a zsebedben van, de ez nem volt ilyen, mert nem volt meg a kulcs.
- Hol van Elena? – Kérdeztem kikerekedett szemmel a többiektől. Reagar hirtelen hangos sírásba kezd. Kezében tartja Elena ruháját.
- EZT HONNAN? HOL VAN? MIT TETTÉL VELE? – Fakadt ki rá Connor.
- Nem tudom most vettem észre… esküszöm én… - Reagar a földre rogyott, majd a pódium felé néztem, és láttam, hogy Nox a kislányt meztelenül tartja az égfelé, és így lép ki emberei elé.

- Azt mondják e leány vére immunissá tesz azok ellen, akik ellen évszázadok óta harcolunk. Akik mellett évszázadokon keresztül éltünk. Most pedig itt van a gyógyír. De egy kislány… egy kislány nem élhet át ilyen fájdalmakat. Én viszont igen. A testembe veszem a vérét, és utána ezt megosztom azokkal, akik majd kiérdemelik. ANNYI ÉV UTÁN MI LESZÜNK AZOK AKIKRE NEM LESZ HATÁSSAL EGY HARAPÁS! – Üvöltötte Nox, majd egyik katonája egy lándzsával elvágta a kislány hasát, a sok belsőség és vér pedig a tártot szájjal alatta álló férfi szájába ömlött. Nem éreztem semmit… Nem hittem a szememnek, és annak sem, hogy ezt hátul Nathan rideg képpel képes végignézni.
- ÉS IGEN! MI LESZÜNK AZ ÚJ NEMZEDÉK! – Üvöltötte a belsőséggel, és vérrel teli Nox, aki egy fertőzöttöt hozatott láncon, aki megharapta őt. A harapást úgy mutatta végig, mintha még senki sem látott volna ilyet. Az emberek elképedtek.
- NYUGALOM! MOST MÁR VÉDETT VAGYOK! – Üvöltötte a férfi. Közben hátul Leo abbahagyta a jajveszékelést. Az egyik férfi odament, és levágta a fejét, majd egy fazékba dobta. Ezek után egy közelben lévő tehén elé dobta, aki elkezdte majszolni. Ekkor már nem bírtam tovább és hányni akartam csak éppen semmi sem jött ki belőlem, mert nem volt bennem semmi. Ekkor pedig előhozták a meztelen George-ot. A történtek után a legtöbbünk már nem nézte. Lekuporogtak a földre, de én tovább néztem sírva, ahogy lemészárolják, megalázzak, embertelenné teszik a barátaimat.

Nox előhúzott egy kést, majd levágta George nemiszervét, és az egyik nőnek dobta a közönségben, akik egyébként végig büszkén, és mosolyogva tapsoltak, és értették a történteket. Ezek után George elájult. Nem bírta tovább a sokkot, és a fájdalmat. Nox megfogta, és beledöfte hasába a kését. Kihúzta a belsőségeit, amit a teheneknek dobtak. George testét pedig eldobták a homokba, de a szívét Nox a kezében tartotta.
- EZ AZ! Ez az ami mindannyiunkban egyszerre dobog. Ez az ami gyengévé tesz. Ez az ami nem hagyja, hogy azt tedd amire születtél. Szeretném ha mind jól megnéznétek ezt a szívet. -  Majd a ketrec felé fordult, és a nagy távlatból is kiszúrta a dühös, kisírt szemeimet.
- Mert holnap is láthatjuk a gyengék szívét. A szívet, amit csak kihúzok belőlük. MERT A MI SZÍVÜNK TŰZBŐL ÉS JÉGBŐL KÉSZÜLT! A MI SZÍVÜNK TÚL ÉL MINDEN KATASZTRÓFÁT! MI VAGYUNK A LÁZADÓK! – A közönség ekkor felpattant és tapsolt, mintha maga isten mászott volna le hozzájuk. Én pedig csak lekuporogtam a földre. Néztem magam elé, és tudtam ezt nem hagyhatom. Nem hagyom hogy lemészároljanak, és ünnepeljék a halálom. Maddoxra néztem, akinek szemében ugyan azt a tüzet láttam. Megcsókoltam Ethant, majd felálltam, és odahívtam magam köré mindenkit. Itt az idő, hogy a tervünk működjön is. Nem adom fel… Nem adom fel értetek. Aron, Kester, Ruby, Robot… Waqar… Elena… George…