4. Fejezet: Együtt

Az ablakból sorozatosan lőttünk, de ez nem volt elegendő és csak a lőszert pocsékoltuk, így tervel kellet előállnunk. Aron kezébe vette az ügyet.
- A legjobb az lesz ha most elmenekülünk! Ennyivel nem tudunk végezni. Valakinek elterelést kéne használnia. Robot neked menni fog ez. Odalent láttam egy motort. – mondta majd Robot elindult. Mi pedig megvártuk még a tömeg egy részét magával vonzotta a motor hangja. Miután a terep kevésbé volt veszélyes elindultunk. Az apartman folyosókon már rengetegen voltak, de csapatmunkával ügyesen kiszorítottuk őket.
- Hogy lehet, hogy pár nap járásnyira volt ez a nagy tömeg? – kérdeztem útközben de senkinek nem volt ideje válaszolni, mert mindenki gyilkolt. Mikor a földszintre értünk megláttam Benn-t aki az egyik falhoz támaszkodva az egyik kezével lőtte ki azokat a fertőzötteket akiket ért. A másik keze csupa vér volt.
- MEGHARAPTAK? – ordította oda Benn-nek Aron miközben három szörnnyel végzett.
- Mi közöd van hozzá? – kérdezte vissza az izomagy, majd odarohantam hozzá miközben Kester fedezett hátulról. Leültettem az izmos férfit, majd a vérző kitetóvált karját a kezembe vettem. Leszakítottam egy részét a ruhámnak és a sebet áttekertem vele.
- Tudom hogy hülyeség. De szerintem ha levágjuk a karod megelőzzük a fertőzést. – mondtam mire az izomagy egy machettét nyomott a kezembe és rám mosolygott. Hirtelen lesokkolodtam. Mégis mit gondoltam. Ott tartottam az egyik kezemmel a karját a másikban pedig gyengén a machettét miközben a szemeibe néztem. Ő csak mosolygott én pedig mint egy idióta csak bámultam rá. Aztán Aron kikapta a kezemből a machettét és egy suhintással levágta Benn karját.

Robot közben talált egy nagyobb autót, amiben elfértünk mind és már úton voltunk. Hátul az ölemben tartottam Benn fejét, mert elájult. Előttem ült Robot és Kester. Aron pedig vezetett.
- Kikéne égetnünk a sebet. – mondtam szinte elhomályosult hangon.
- Majd találunk megoldást. – mondta Aron. Kester hátra fordult és megfogta a kezem. Rám nézett és azt mondta:
- Egy idő után hozzá kell majd szoknod ezekhez a piszkos és rémes dolgokhoz. Hidd el erősebb leszel, és kitartóbb minden egyes alkalommal, míg végül nem fogsz félni. Tudom hogy a te lelked tele van jósággal, de ez idekint nem fog mindig megmenteni. Majd segítek. – mondta miközben végig bámultunk és elvesztünk egymás tekintetében.
- Azt hiszem van egy ötletem. Mi lenne ha bemennénk a legközelebbi városba? Van egy vonat ami ha jól tudom még működik is. Menjünk az állomás felé Aron. Útközben lesznek kisebb faházak az egyikben kitudjuk égetni a sebet. – javasolta Robot. Majd ez így is lett. Az egyik kis faházba betértünk. Az út egyre zöldebb volt kezdtük elhagyni a homokos területeket.

Egy óra telt el mire felkelt Benn.
- Mi történt? – kérdezte meglepetten.
- Megharaptak, de levágtuk a kezed megakadályozva a fertőzést. Viszont most kikell égetnünk a sebed. Nagyon fog fájni, de csak egy pillanat lesz után pihenhetsz. – mondtam mire Aron szigorú tekintettel nézett a szemembe.
- Holnap reggel indulunk a vonatok felé. Nincs megállás, mert az halált jelent. – mondta mire Kester felpattant a kanapéból amiben eddig ücsörgőt a tűzhelyet kezelve.
- Mégis ki mondta, hogy te vagy itt a vezető? Ez egy csapat ami közösen hoz meg döntéseket. Igen mint menni szeretnénk a vonathoz de nem sietünk. Ha nem tűnt volna fel van több mint tizenöt évünk. – mondta magából kikelve.
- Te még mindig elhiszed, hogy visszatérhetsz? Akkor te mégis őket követed? Nekik tisztogatsz? Mert én nem vagyok senkinek a takarítónője! – vágott vissza dühösebben Aron.
- Fiúk elég lesz. – Mondta Robot majd összefogta vállig érő frizuráját és a készített fáklyát meggyújtva kiégette Benn sebét.
- Most már nem tartozunk neked hanem te tartozol nekünk! Velünk maradsz és segítesz nekünk. Mi pedig segítünk neked. Ez az alku! Ez mostantól az életünk! – mondta Robot Bennek aki erre csak biccentett egy igenlő választ.
- Akkor üdv a csapatban. – mondtam mire Benn újra ájultan hevert a fapadlón.